Tanuljon projektirányítást a kismamáktól!

Sok projektmenedzser jelentette már ki az idők során, hogy „még gyereket szülni is egyszerűbb lenne, mint ezt a projektet levezényelni!” Túlzásnak tűnhet, de valójában több hasonlóság van a két dolog között, mint valaha gondolta volna. Érdemes tehát ellesni a kismamáktól, hogyan birkóznak meg a feladattal – ők rendszerint ösztönösen jól csinálják.

Egy komolyabb projekt elindulásakor ahhoz hasonló eufória és lelkesedés kerítheti hatalmába a résztvevőket, mint amikor valaki megtudja, hogy hamarosan szülő lesz- egy projekt indítása izgalmas, de egyben nyugtalanító időszak. Kérdések százai, de mindeközben rengeteg forrás érkezik a befektetőktől. Rengeteg forrásból lehet tájékozódni, de az igazi kihívás nem is az információgyűjtés, hanem a valódi tudás megkülönböztetése a „vénasszonyok babonáitól”.


A projekttervezés az első trimeszterhez hasonlóan kellemetlen élménynek ígérkezik – frusztráló résztvevők, a vártnál nagyobb kihívást jelentő nehézségek, bizonytalanság. Talán megbocsátható, ha egy-két projektvezető úgy viselkedik,, mintha egyfajta állandósult reggeli rosszulléttől szenvedne. Kellő figyelemmel, az erőforrások helyes kezelésével, és egészséges adag kockázatkezeléssel megtámogatva a projektmenedzser feladata, hogy biztosítsa a születő félben lévő projekt jövőjét.


A projekt végrehajtása már inkább a második és a harmadik trimeszterhez hasonlít. Ebben a szakaszban már valódi terheket cipelünk, sokszor szó szerint. Ilyenkor van legnagyobb szükség az erőforrásokra (kismamáknak a helyes táplálkozásra), és a folyamatos monitorozásra, ellenőrzésekre.


Ha az előző, tervezési szakaszban minden rendben ment, akkor viszont valójában sima ügynek kellene lennie. Ha hiány keletkezik az erőforrásokból, azt azonnal észre kell venni (erre való a jó projektkezelő rendszer), mert a késlekedés befolyásolhatja a projekt kimenetelét. Bár várható, hogy lesznek változások, nem szabad megfelelő irányítás nélkül sürgetni ezeket.


A másik kritikus terület a környezet előkészítése az érkező jövevény/ a megvalósult projekt számára. A halogatás, vagy a szervezetben szükséges változtatások kerülése gondot fog okozni a folyamat végén - ezt bárki tanúsíthatja, aki utolsó pillanatban állt neki a babaszoba berendezésének.
Végezetül, a projekt zárása mehet nagyon simán, és lehet nagyon fájdalmas is. A nehéz „szülés” lehet az elégtelen tervezés és végrehajtás hibája is, de külső tényezők is okozhatják, melyek nem a projektben résztvevő csapat hibáiból adódnak. A projekt zárása környékén gyakoriak a komolyabb konfliktusok a projekt csapata és a kulcsfontosságú befektetők (pl. anyós, az újdonsült apuka) között.
A fentiek miatt a projekt kivitelezése (és a terhesség) során elengedhetetlen a folyamatos, késedelem nélküli és hatékony kommunikáció minden érintett között.
Egy gyermek születése egy hosszú és sok örömet tartogató út kezdete a szülők számára – egy projekt sikeres levezetése pedig egy lépés a várt üzleti sikerekhez vezető úton.

Rólunk

A Fehér Rendszerház Informatikai Kft.-nél 2008-as megalakulásunk óta magabiztosan fejlődve képviseljük a szakértelmet és a megbízhatóságot az informatikában. Partnereinktől a legjobban eső visszajelzés számunkra, hogy korrektek, hatékonyak és rugalmasak vagyunk. Munkavégzésünket Ügyfeleink igényeinek, kéréseinek – legyen szó az előzetesen megbeszéltektől a menet közben felmerültekig – teljes körű kielégítése jellemzi.

Facebook

Nyitvatartás

Alább tekintheti meg elérhetőségeinket

Telefon: +36-30/610-1027

Email: projekt@frik.hu

Nyitvatartás: 

Hétfő - Csütörtök: 09:30-17:30

Péntek: 09:30-16:30

Projektirányítási Rendszer - © 2017 Minden jog fenntartva
Webdesign by Frik